Szigliget

Látnivalók és kirándulási lehetőségek a környéken

Természet

Csodás természeti környezetben kellemes túrákat tehetünk. 

Kamon-kő tanösvény

A szigligeti templomtól induló, majd ugyanoda visszaérkező tanösvényen (kék "T" jelzés) a Balaton-part egyik legszebb településének és környezetének értékei ismerhetőek meg.

Nevét a vulkanizmus emlékeit feltáró Kamon-kő sziklavonulatról kapta. A sétaút végigvezet a falu hangulatos utcáin, bemutatva népi építészet, a hagyományos szőlő- és nádgazdálkodás történetét, egy Árpád-kori templomromot. Az erdőben lévő ismertető táblák a Balaton kialakulását és a terület növény- és állatvilágát, valamint a geológiai múlt fontosabb történéseit, az egykori tűzhányók világát mutatják be.

A tanösvény 6 km hosszú, a szintkülönbség 290 m. Ez a táv kényelmes tempóban (rövidebb pihenőkkel) 2,5-3 óra alatt megtehető.

Esterházy Kastély parkja – Szigligeti Arborétum

A kastély védett parkját Talabér Gábor főkertész alakította ki 1920 és 1945 között.

A 12 holdas kertben száz évnél idősebb faóriások vannak; a 19. századi fenyőtelepítések következtében ma az ország egyik legnagyobb fenyőgyűjteménye látható itt, a mintegy 520 fa között 120 fenyőféle található. A kert 1954 óta védett, 1997 óta fokozottan védett.

A park növénytani érdekességei között meg kell említeni az országban egyedüli Quercus Moeserica példányát, a kínai júdásfát, a komlógyertyánt, a himalájai selyemfenyőt, babérfüzet, erdélyi magyar orgonát, lágyszárúak közül a gazdagon virágzó kankalinokat, gólyahírt, a medvehagymát és a fehérvirágú sármát. A park végében folyik a Tapolca-patak.

A parkban szobrok is láthatók, így Pátzay Pál Törölköző nője vagy Borsos Miklós Primaverája, de látható az alapító Bölöni György szobra is.

Az Arborétum megtekinthető naponta 09-l6 óráig, felnőtteknek 300, gyerekeknek 150 Ft a díja.

Káli-medence (Hegyestű geológiai bemutatóhely, Kőtenger, Kékkúti Theodora tanösvény, Kékkúti forrás)

Theodora tanösvény

A Káli-medence belsejének földtani, víztani, zoológiai és botanikai értékeit mutatja be a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén elhelyezkedő Theodora Tanösvény. A gyalogosan is kellemesen bejárható 8 km-es útvonal egész évben ingyenesen látogatható.

Az önmagába visszatérő nyomvonalú tanösvény a Káli-medence délnyugati részén, a Balaton északi partjától 3 km-re fekvő Kékkúti Ásványvíz Zrt. palackozóüzemétől, a Theodora Kereki forrástól indul, majd a Sásdi patak mentén a Kornyi-tó irányában halad.

Az ösvényen kirándulva 15 állomáson keresztül ismerkedhetünk meg a térség természeti kincseivel, gazdag vízkészletével és a Theodora ásványvizek eredetével.

Csodabogyós-barlang (Balatonederics)

Balatonederics közelében, a Keszthelyi-hegység keleti peremén nyílik a fokozottan védett Csodabogyós-barlang, amely Magyarország tizedik, a Dunántúlnak pedig hatodik leghosszabb barlangja. A 393 méteres tengerszint feletti magasságban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területén nyíló barlang a bejárat mellett is látható szúrós csodabogyó nevű örökzöld cserjéről kapta nevét, amelynek itt találjuk északi elterjedési határát.

A barlang jelenleg ismert járatainak hossza összesen 5200 m, mélysége -121 m (már most hangsúlyozzuk, hogy a barlangtúrák ennek a hossznak csupán töredékét érintik). Járatai elsősorban tektonikus mozgások során jöttek létre, így túlnyomórészt hasadékfolyosók, termek és aknák jellemzik. Egyes – az itt ismertetett túrák által is érintett – szakaszokon (Függőkert, Meseország stb.) dunántúli viszonylatban igen sok és változatos képződményt (cseppkövek stb.) találunk. Óriási, látványos hasadékai mintegy természetes geológiai szelvényként mutatják be a barlangot magába foglaló felső-triász Edericsi Mészkő Formáció rétegeit.

Méreteiből, látványos formakincséből és viszonylag könnyen járható jellegéből adódóan kiválóan alkalmas a „tanbarlang" szerepre, azaz a barlangjárás, barlangkutatás technikájának, gyakorlatának elsajátítására, valamint a tektonikus folyamatok és a különböző képződmények bemutatására.

http://www.csodabogyos.hu/

Afrika múzeum

A múzeumot dr. Nagy Endre, a neves Afrika-vadász hozta létre. Értékes és különleges trófeáit, tanzániai néprajzi gyűjteményét helyezte el itt. Az épület környékén kis szafaripark is van.

A múzeumi kiállításon csont- és fafaragványokat, trófeákat, állatbőröket, afrikai törzsek kultikus tárgyait láthatjuk. A kis szafariparkban afrikai állatokat láthatunk természetes környezetben: tevét, bivalyt és zebrát.

A vállalkozó szellemű látogató tevehajtásból még diplomát is szerezhet.

Balatonederics, Vajda major, Kültelek 11.

Telefonszám:

87/466-105

Nyitva tartás:

Ápr. 1-okt. 31.: 9-17